2018. június 20-án részt vettem Vaszari Tamás okleveles közgazdász nyilvános PhD védésén, melynek címe Oroszország geogazdasági és geopolitikai dilemmái a XXI. század elején, valamint ezek történelmi előzményei. Doktori értekezésének célja az volt, hogy betekintést nyújtson a napjainkban végbe menő oroszországi politikai és gazdasági folyamatokba, így segítve azokat a magyar vállalatokat, amelyeknek érdekszférájába tartozik a térség. Ebben a blogbejegyzésben röviden ismertetem a disszertáció kutatási eredményeit, melyben az immár summa cum laude eredménnyel doktorált szerző kísérletet tett a lehetséges jövőbeni forgatókönyvek összegyűjtésével előrejelezni a következő évek trendjeit.
A disszertációban a következő hat hipotézis került felállításra:
1, Oroszország történelme során már több alkalommal került olyan helyzetbe, hogy a kedvező világgazdasági helyzetben önmaga is megerősödhetett volna, de ezt a célt eddig – és most is – elodázták a presztízsszempontok alapján túlzottan megnövelt katonai kiadások. Ezt a feltételezést részben igazolja az ország történelmi áttekintése, ugyanis Oroszország uralkodói az elmúlt évszázadok során több olyan döntést is hoztak, amely a fejlődés rovására eredményezett területnövekedést. Az ideológiai indokok mentén létrejött Birodalom azonban emiatt folyamatosan elmaradt a Nyugattól, amely a későbbi, de újra és újra kialakuló katonai konfliktusokban erősen korlátozta az ország eredményességét. A hipotézis azon része viszont, amely a tőkés termelés logikájára épült, és a területszerzések céljaként az anyagi gyarapodást jelölte meg, nem igazolódott.
Oroszország geogazdasági dilemmái
2, Oroszországban a társadalmi nyomás hiánya miatt az elit nem kényszerül rá, hogy változtasson a politikai berendezkedésen, illetve szorosabban integrálja országát a világgazdaság rendszerébe. Mivel a politikai elit nem tartozik elszámolással a választópolgárok felé, hiszen anyagi hátterét nem az adófizetők pénze, hanem a szénhidrogén export biztosítja, ezért az életszínvonal emelése helyett nagyobb arányban költhet geopolitikai céljainak elérésére és katonai kiadásokra.
3, Az oroszországi politikai elit a multipoláris világrend mellett kötelezi el magát, amely hatással lesz az állami kiadások és a külkereskedelmi áruforgalom összetételére is (katonai, védelmi kiadások dominálnak). Mivel a forrásokat a gazdaságfejlesztés helyett a külpolitikai aspirációk elérésére használják, ezért az orosz gazdaság képtelen rá, hogy a szolgáltatói szektorban versenyképes szereplőket termeljen ki. Ez a helyzet fenntartja a tőke és a technológia elégtelen jelenlétét és a folyamatos importfüggőséget, tehát ez a hipotézis igazolódott.
4, A külkereskedelem igazodni fog a politikai célokhoz, illetve a társadalom összetételéhez. A lehetséges legmagasabbnál alacsonyabb fizetőképesség beszűkíti az Oroszországba exportálható áruk körét, s ez a magyar kivitelre is hatással lesz. Mivel Moszkva a földgáz és kőolaj exportot igyekezett politikai céljainak szolgálatába állítani, nyugati vásárlói hatékony lépéseket tettek az ellátás diverzifikálására, ami jelentősen ártott Oroszország addigi eladói pozícióján, tehát a hipotézis ilyen szempontból nem igazolódott. Moszkva védekezni kényszerül a norvég, amerikai és közel-keleti versenytársakkal szemben. A pillanatnyilag eladható politikai sikerek és a közgazdaságtani szempontból is megnyugtató, tartós fejlődési pálya között azonban jelentős különbség van. A jelen helyzetben evidencia, hogy valódi reformokra , strukturális átalakításokra van szükség, amelyek rövid távon politikai áldozatokkal, népszerűtlen intézkedésekkel járnának. Kérdés, hogy ezek elviselésére a politikai vezetés mikor lesz hajlandó. Közeleg az a pont, amikor a jelenlegi, fenntarthatatlan gazdasági struktúra már a politikai elit legitimitását is veszélyeztetni fogja, hiszen gazdasági fejlődés nélkül az életszínvonal sem emelhető. Ennek alapján a negyedik hipotézis azon része, amely a politikai döntések miatti külkereskedelmi nehézségekre vonatkozik, igazoltnak tekinthető.
Oroszország geopolitikai dilemmái
5, Oroszország külpolitikájában az "oszd meg és uralkodj" elv alapján az EU tagországok esetében inkább a bilaterális kapcsolatokat kívánja fejleszteni, semmint a Moszkva-Brüsszel együttműködést. Részleges külpolitikai sikerekre van esélye Moszkvának, hiszen Kelet- és Közép-Európában is vannak olyan országok, amelyek örömmel kooperálnak Oroszországgal. Az utóbbi években az orosz-EU, valamint az orosz-NATO kapcsolatok igen rosszak, ami miatt az egyetlen esélyt a bilaterális együttműködések jelentik. Erre Kelet-Európában Belarusz és Moldova, Közép-Európában Magyarország és Szlovákia hajlandóak. E szalámitaktika kevesebb eredménnyel jár, mintha a teljes nyugati integrációval sikerülne jó kapcsolatban lenni, azonban arra alkalmas, hogy gyengítse a NATO, valamint az EU közös álláspontját, fellépését, tehát a hipotézis igazolódott.
6, Oroszország az energiaszektorban meglévő nemzetközileg is meghatározó jelenlétét nyíltan a geopolitikai célok elérése (regionális nagyhatalmi státusz) érdekében használja fel. Bel- és külpolitikai szempontból egyaránt elmondható, hogy a politikai érdekek élveznek elsőbbséget a gazdasági érdekek – amelyek belföldön megalapozzák az életszínvonal és a fejlődés lehetőségét, illetve külföldön a politikai befolyás gazdasági hátterét – másodlagosak. A gyakorlatban mindez úgy valósul meg, hogy az állam szívesebben finanszíroz olyan projekteket és kiadásokat, amelyek a jelenlegi politikai elit túlélését segítik, semmint a jövőbe történő befektetéseket.
A disszertáció eredményeinek összefoglalásaként a legfontosabb geopolitikai és geogazdasági dilemma Oroszország számára nem egyéb, mint a népnemzeti és a nyugatos ideológiák viszonya a közgazdaságtan objektív tételeivel. A népnemzeti ideológia hajlamos rá, hogy a tényeket és a közgazdaságtan törvényeit figyelmen kívül hagyva az országról, valamint annak erőforrásairól valótlanságot állítson, s felnagyítsa a rendelkezésre álló materiális és immateriális erőforrások mennyiségét. A túlbecsült erőforrásokra épített stratégiák viszont nem hozhatnak eredményt, hisz megvalósításuk a szükséges alapok rendelkezésére állása nélkül lehetetlen. Oroszország importfüggősége eléri azt a szintet, amely már kiszolgáltatottságot eredményez. Mindez azt eredményezi, hogy az ország nem választhatja sem a bezárkózás, sem az önellátás politikáját. Létjogosultsága csak egy nyitott, nemzetközi együttműködést kereső és azokat kiaknázó kül-, fejlesztés- és gazdaságpolitikának lehet.